Boldogan sétáltam a parkban, hazafelé igyekeztem. Péntek délután volt, s így volt időm egy kicsit kóborolni. Cirmi ugrándozva szaladt a lábam mellett. A kis fa felé tartottunk, amit még tavaly ültettünk Márkkal. Kicsit bűntudatom volt, mert megígértem neki, hogy mindennap megnézem a fát, tegnap mégsem mentem oda. De nem az én hibám! Olyan nagy viharban amilyen tegnap volt, nem mehettem oda. Nem baj, ma majd többet leszek ott, mint általában szoktam.
Mióta Márkék elköltöztek a városból, olyan magányosnak érzem magam. Ő volt az egyetlen barátom. Na persze Cirmit kivéve. Ő nem olyan, mint a többi cica. Cirmi különleges állat. Először is: születésem óta velem van, és olyan tempóban növekszik mint én. Már tizennégy éves - akárcsak én- és öreg macskának kéne lennie. De ő olyan fiatal, mintha csak egy éves lene. A második különbség az, hogy beszélni is tud. Persze ezt titkoljuk a többi ember előtt. Még a szüleimnek sem mondtuk el. Épp elég furcsa az, hogy ilyen lassan nő.
Cirmi hirtelen megtorpant. Mereven állt, és a fa felé nézett.
- Mi a baj? - kérdeztem, és közben én is arra fordítottam a tekintetem. A kis almafa félig ki volt fordulva a földből. Odasiettünk. Körülbelül a térdemig ért. Talán még vissza lehet ültetni. Biztos a tegnapi viharban dőlt ki.
- Szerintem is vissza lehet ültetni,... - szólt Cirmi olvasva a gondolataimban - de ne ide, újból kidőlhet. Itt nem védi semmi.
- Akkor hova?
- Vigyük haza! Ültessük a fenyő közelébe. Ott védve van, és így biztos mindennap meg tudjuk nézni.
Rendben! - egyztem bele.
Óvatosan elkezdtem kiásni a még földben maradt részét. Vigyáztam, nehogy megsértsem a gyökerét. Cirmi is segített. Miután kiástuk, elindultunk vele haza.

- Már egy éve, hogy Márk elment. Ez a fa az egyetlem emlékem róla.
- Még most is olyan furcsa az egész. Miért ment el? - nézett rám kérdőn Cirmi - Át kéne gondolnunk ezt az egészet.
- Nem szeretnék rá gondolni! Becsapott minket, pedig én minden titkom elmondtam neki! És...
- És mégis szereted őt - fejezte be helyettem a mondatot Cirmi.
- Olyan kedves volt velünk. Ő mindig megértett minket, és nem csúfolt csak azért, mert te velem vagy. Ha nem mentünk volna el arra a randira, minden sokkal jobb lenne...A semmiből jött hirtelen, és így is ment el.